Az orosz befolyásolási botrány megrázta az EU-t – írta március utolsó napjaiban a Politico, s a cikkben idézték Věra Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét, aki úgy véli: a cseh miniszterelnök által bejelentett leleplezés „megerősíti azt, amit eddig is sejtettünk: a Kreml a médiának álcázott, kétes hírügynökségeket használ [és] pénzzel vásárol titkos befolyást.”
A történet háttere az, hogy egy prágai központú portál, a Voice of Europe gyakran közölt „oroszpárti”, vagyis az Ukrajna támogatását ellenző, a tűzszünetet és a békét szorgalmazó cikkeket. Emellett megszólaltatott olyan többnyire másod-, harmadvonalbeli politikusokat is, akik kritizálják a háborús pszichózis szítását, és szúrja a szemüket az USA túlzott befolyása.
Érdemes megjegyezni, hogy a Similar Web adatai szerint az oldal Csehországon belül a 63 873. „leglátogatottabb” webhely volt márciusban, a napi körülbelül 1000 felhasználója pedig átlagosan kevesebb mint egy másodpercet töltött el rajta. A globális forgalma mérhetetlen. A YouTube csatornájuk már nem elérhető, de a Google találati listája szerint 28 videó lett feltöltve rá. Ettől kell tehát rettegni az uniós vezetők szerint.
Ezek után fontos kiemelni: a szenzációs, több EU-tag titkosszolgálatainak munkát adó nyomozás végén ugyan bejelentették, hogy a Kreml politikusokat fizetett le, hálózatot működtetett, de a hatóságok nem vittek el senkit közülük. Nem mutattak be bizonyítékokat sem.
Viszont hetek óta minden nap Németországban például a második legerősebb ellenzéki párt, a helyenként a nagytőke liblingjét, a CDU/CSU-t is megszorongató AfD fejére olvassák, hogy tessék, most már ténykérdés, hogy orosz ügynökök. Nos, bizonyítékok nélkül nem, nem az.
Jobb híján, mivel a gazdasági-társadalmi válságokat képtelen kezelni, és mert időközben rájött, hogy a gyorsaság nem erény, akkor, ha egy politikus sms-ben üt nyélbe egy túlárazott és indokolatlan, ám de méregdrága üzletet, Ursula von der Leyen is a „Russiagate”-re – igen, ez lett a „botrány” neve – építette fel a kampányát.
Az Európai Bizottság elnöke és a centrista Európai Néppárt (EPP) európai választási jelöltje – írta meg a minap a Világgazdaság – Athénban megfogadta, hogy „visszavág” a szélsőjobboldali „Putyin barátainak”, akik „el akarják téríteni” Európa jövőjét. Mostantól tehát bárkiből, aki kritizálja az EU intézményeit, megkérdőjelezi az establishment politikájának közhasznúságát, az sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár lesz, és reszkethet.
Adódik azonban a kérdés, hogy mit gondolnak erről az egyszerű uniós állampolgárok? Szerintük is az orosz befolyás jelenti a legnagyobb veszélyt tágabb értelemben vett hazánk, az Európai Unió fényes jövőjére? Különösen azok után, hogy 2022-ben kitiltották a Russia Today-t és a Sputnik News-t?
Hát, a YouGov 2023-as, kilenc – köztük hét európai – országban végzett felmérése szerint az egyes államokban a válaszadók 47–65 százaléka vélte úgy, hogy jelentős (közepes vagy nagy) mértékben befolyásolják a hírmédiát, 31-44 százaléka pedig a nemzet politikai kultúrájukról is ugyanezt mondta. Azok aránya, akik szerint ez a külső ráhatás már túl megy minden határon, a sajtó esetében 12–32 százalék, a politikáéban 7–15 százalék. Bocsánat! A lényeg majdnem lemaradt: az adatok az Egyesült Államok befolyására vonatkoznak.
A kutatást Nagy-Britanniára, Dániára, Franciaországra, Németországra, Olaszországra, Spanyolországra, Svédországra, Szingapúrra és Ausztráliára koncentrált, így még azt sem lehet mondani, hogy a Putyin tenyeréből evő magyarok vagy szlovákok húzták volna le az átlagot. Ellenben figyelemre méltó, hogy a válaszadók nyomasztónak érzik az USA befolyását még olyan területeken is, mint „a mód, ahogy egymással beszélünk”, vagy a fogyasztási trendek és szokások alakulása.
Szóval, igaz, ami igaz, az európaiak jelentős része valóban félti a kultúránkat, a politikai intézményeinket és a sajtót – de nem Oroszországtól.
És akkor a végére néhány érdekesség: Európa legnagyobb médiavállalkozása, a Sky amerikai tulajdonban van. De az élmezőnyhöz tartozik a Disney is, amely nem csak a popkultúrában érdekelt, a többségi tulajdona ugyanis a National Geographic. A két legnézettebb dokumentumfilmes csatornacsalád az EU-ban a National Geographic és a Discovery – vagyis az USA jelentős befolyást gyakorol arra, mit gondolunk a történelmünkről és a minket körülvevő világról.
A lappiacon látszólag jobb a helyzet, hiszen az egyik legnagyobb vad, az Axel Springer német. A portfóliójához tartozik a Politico is. Igen ám, de a céget két egykori CIA ügynök állítása szerint is amerikai támogatással hozták létre 1946-ban, hogy a soft power egyik bástyája legyen – akkor még a legyőzött Németországban. Persze, mondjuk, hogy ez csak mendemonda.
Az viszont tény, hogy egy 2021-es botrányig a kiadó honlapján olvashatóak voltak azok a vállalati alapelvek, amelyek betartása minden alkalmazottra kötelezőek voltak. Ezek szerint az Axel Springer vállaltan az egyesült Európa és az USA, egészen pontosan „az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti transzatlanti szövetség” támogatója.
Egyelőre ennyit a félelmekről és a befolyásolásról.
Írta a Magyar Hírlap
